A kaszálás, mint a löszgyep természetvédelmi kezelési lehetősége; a siska nádtippan (Calamagrostis epigeios) visszaszorítására tett kezeléssorozat tapasztalatai

A regenerálódó szárazgyepeket gyakran fenyegeti az inváziós fajok terjedése, mint a siska nádtippan (Calamagrostis epigeios), amely képes lassítani, illetve megállítani a másodlagos szukcesszió menetét. Ebben a cikkünkben egy 9 éve folyó kísérletről számolunk be, amelynek során megpróbáljuk a C. epigeios terjedését visszaszorítani. A vizsgálati területet egy 30−35 éve felhagyott szőlőben jelöltük ki, a NyugatCserhátban. Az állomány nagy részét sűrű siska nádtippan borította. A kísérleti elrendezés 16 állandó kvadrátból áll, amelyek 3×3 méter kiterjedésűek. A kvadrátok felét évente kétszer kaszáltuk (júniusban és szeptemberben), a másik felük kontroll volt, kezelés nélkül. A kaszálás előtt a központi 2×2 méteres részen vettünk fel cönológiai felvételt a fajok %-os borítását becsülve, kaszáltban és kontrollban egyaránt 2001 és 2009 között. A kaszálás hatását ismétléses variancia analízissel teszteltük (repeated–measure ANOVA). Post hoc tesztként Tukey HSD (honestly significant difference) tesztet alkalmaztunk. A C. epigeios szignifikáns csökkenése már 2 évvel az első kaszálás után megmutatkozott. A fajszám azonban csak 4 év után kezdett emelkedni, míg a diverzitás (Shannondiverzitás) nyolc 8 év után. Időközben a természetes célfaj, a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum) vált uralkodóvá. Hasonló trend volt megfigyelhető a kontroll kvadrátokban is a spontán szukcesszió során, bár jóval lassabban. Megfigyeléseink szerint a C. epigeios spontán módon, magától is eltűnhet a szukcesszió során. Ugyanakkor az évi kétszeri kaszálás felgyorsítja ezt a folyamatot, úgynevezetett kolonizációs ablak, “colonization window” nyitásával, ahová az értékesebb gyepfajok be tudnak települni. Tapasztalataink szerint a C. epigeios sikeres visszaszorításához a kaszálást legalább 8 évig kellene fenntartani.