Jelen dolgozatunkban négy erdei lágyszárú, Simon természetvédehni-érték besorolása szerint zavarástűrő faj: a Cardamine impatiens L., a Geum urbanum L., a Rumex sanguineus L. és a Verbascum austriacum Schott talajmagbankjának tulajdonságairól számolunk be. Az említett fajok magtúlélési képességét eltemetéses kísérletben vizsgáltuk. Frissen gyűjtött magvaikat sterilizált homokkal elkeverve, majd agyagcserepekbe töltve 0,65 m mélyen eltemettük, tíz ismétlésben, esetenként 100-100 magot felhasználva. Fajonként 1-1 százmagos tételt ástunk elő az eltemetést követő 1., 2., 3., 4., 6. és 19. évben, majd azokat üvegházi körülmények között csíráztattuk. A C. impatiens magbankja rövid távú perzisztensnek bizonyult. Ennél a fajnál ez feltehetőleg két ellentétes hatás eredőjeként jött létre, mivel az erdei környezet inkább a tranziens magbank típusnak, ugyanakkor a faj kétéves életformája és a bolygatottabb élőhelyeken való előfordulása viszont inkább a hosszú távú perzisztens magbank típusnak kedvezne. A G. urbanum esetében hosszú távú perzisztens magbankot igazoltunk, ami az első ilyen közlés a fajra vonatkozóan. Megjegyzendő, hogy a lapos és megnyúlt magvú fajok esetében az ilyen magbank típus viszonylag ritka, tehát a G. urbanum kivételes viselkedésűnek mondható. A V. austriacum magbankja, más, korábban vizsgált ökörfarkkóró fajokéhoz hasonlóan kitűnő magtúlélő képességet mutatott, a 19. évben is gyakorlatilag az első évivel megegyező arányban csírázott. A R. sanguineus esetében a szakirodalomban mindhárom fő magbank típusra nézve találunk közléseket. Eredményeink szerint ez a faj egyértelműen képes fenntartani hosszú távú perzisztens magbankot a talajban. Magvai 19 év elteltével is 43 százalékban csíráztak. Dolgozatunkban mérlegeljük még az eltemetéses magbank vizsgálatok használhatóságát a fajok magbank típusának feltárása szempontjából.