A tanulmány célja annak feltárása, hogy a művészeti nevelés – különösen a tánc és a táncalapú pedagógiai gyakorlatok – miként járulnak hozzá a gyermekek testi, érzelmi és szociális jóllétéhez a pozitív pedagógia szemszögéből. Az elemzés elméleti keretét a neveléstudomány, a pszichológia és a pozitív pszichológia metszéspontjai adják, kiemelt figyelemmel a PERMA-modellre és a karaktererősségek fejlesztésére. A tanulmány kvalitatív pedagógiai megközelítést alkalmaz, amely reflektív pedagógiai megfigyelésekre épül. A vizsgálat külön hangsúlyt helyez a mazsorett tánc sajátos nevelési lehetőségeire, ahol a mozgás, az eszközhasználat és a közösségi élmény integráltan jelenik meg. Az eredmények azt mutatják, hogy a tánc mint komplex művészeti tevékenység jelentős mértékben támogatja a gyermekek önkifejezését, érzelmi önszabályozását, stresszkezelési és problémamegoldó képességét, valamint rezilienciáját és szociális kapcsolódását. A hosszabb időn keresztül zajló táncos tevékenység hozzájárul az önbizalom, az együttműködés, az empátia és a tanulási motiváció fejlődéséhez is. A tánc integrálása az oktatási-nevelési gyakorlatba nem csupán esztétikai, hanem pszichológiai és szociális szempontból is kiemelkedő jelentőségű, és hatékonyan hozzájárulhat a gyermekek holisztikus fejlődéséhez a 21. századi pedagógiában.

This study aims to explore how arts education—particularly dance and dance-based pedagogical practices—contribute to children’s physical, emotional, and social well-being from the perspective of positive pedagogy. The theoretical framework integrates concepts from educational theory, psychology, and positive psychology, with special attention to the PERMA model and the development of character strengths. The study applies a qualitative pedagogical approach based on reflective pedagogical observations. Special emphasis is placed on the pedagogical potential of majorette dance, in which movement, object manipulation, and community experience are integrally combined. The findings indicate that dance, as a complex artistic activity, significantly supports children’s self-expression, emotional self-regulation, stress management, problem-solving abilities, resilience, and social connectedness. Long-term engagement in dance activities also contributes to the development of self-confidence, cooperation, empathy, and learning motivation. Integrating dance into educational practice is not only aesthetically valuable but also psychologically and socially significant, and can effectively support children’s holistic development within 21st-century pedagogy.