Bár a vonalról alapvetően a síkban meghúzott egyenesek, görbék, formaadó kontúrok juthatnak eszünkbe elsőként, a 20. századtól napjainkig nem kevésbé izgalmas és látványos tendencia a vonalak, vonalhálózatok térben való megrajzolása sem. A térbe komponált művészet és térberendezés gyökerei az avantgárdba nyúlnak vissza (lásd Tatlin sarokreliefjeit, Kurt Schwitters Merzbauját vagy El Liszickij Proun szobáját), de az installáció és environment műfajában készült alkotások az 1950-es évektől váltak népszerűvé. A szobrászat hagyományos formáitól és a festészet falhoz kötöttségétől felszabadulva, az adott térrel párbeszédbe kezdve kínáltak-kínálnak perceptuálisan változatosabb élményt a nézőnek. Tanulmányomban elsősorban olyan térbe komponált művek feltérképezésére vállalkozom – a 20-21. századi példák gazdag kínálatából a teljesség igénye nélkül válogatva –, amelyek alapeleme a vonal, és eltérő stratégiákat vonultatnak fel az alkotói szándék, valamint a nézői befogadás viszonyában.