A térségi tájhasználat megváltozása, a területek feldarabolódása a hazai gyepterületek fajkompozíciójának átalakulását, diverzitásának csökkenését eredményezi, illetve az életképes populációk fennmaradását veszélyezteti. A gyepgazdálkodás tervezésénél fontos ismerni a gyepek tájtörténetét, és megvizsgálni, hogy az aktuális állapotukat milyen fajkészlet és struktúra jellemzi. Jelen kutatással a célom az volt, hogy a Naszály hegy környéki gyepterületek természetvédelmi értékeit, szerkezetét felmérjem, a tájmegőrző gazdálkodást a tájtörténeti múlt és a természetes környezeti hatótényezők szerepeinek feltárásával segítsem, a természet- és tájvédelem szempontjából fontos tendenciákra és az azokhoz kapcsolódó természetvédelmi feladatokra hívjam fel a figyelmet. A tájtörténeti elemzéssel kimutattam, hogy míg az északi hegylábi gyepterületek az elmúlt több mint 200 év során szinte változatlanul maradtak fenn, és mára védettséget élveznek, addig a déli hegylábi területeken folyamatosan változtak a művelési ágak, és mára a gyepek fragmentálódtak, illetve fennmaradásuk veszélyeztetett. A déli és északi hegylábi területek cönológiai mintavételeinek ökológiai mutatók és klaszteranalízis alapján elemzett adatsorai azt igazolják, hogy a déli terület fajkészletében leromlás tapasztalható, a struktúrájában az antropogén zavarás is kifejezettebb, mint az északi területen. A Naszály hegy déli oldalánál bányaterületen fekvő, illetve jelenleg intenzív erdősítésre szánt gyepek nem védettek, nincs biztosítva számukra a túlélés és a fajgazdagság fenntartása, ezért a megőrzés hatékonyságát a déli hegylábnál új területek védetté nyilvánításával növelni szükséges.