A 18. században a Bükk hegységet még összefüggő erdő borította. Az első vágástervek az 1700- as évek végén jelentek meg, innentől beszélhetünk a Bükkben tervszerű erdőgazdálkodásról. Célunk betekintést nyújtani a Déli-Bükkben található Lófő-tisztás fás legelője történeti felszínborításának és tájhasználatának alakulásába a 18. századtól napjainkig. A Lófő-tisztás legnagyobb kiterjedését az 1920-as években zajló hegyilegelő-program nyomán a 20. század közepén érte el (87,6 ha). A legeltetéses állattartás megszűnése (az erdei legeltetés tiltása) miatt mára mindösszesen 39 hektár tisztás, amelynek fenntartása megoldott ugyan (kaszálás és legeltetés), de a természetvédelmi és tájképvédelmi rendeltetésű 21,7 hektár fás legelős erdőrészlet kezelés hiányában napjainkban beerdősödik, degradálódik. A 2001 és 2016 között eltelt évek változásait a tájfutó térképek különösen jól tükrözik, melyekből ugyancsak művelés hiányára következtettünk. A 18. században végzett erdőirtások és túllegeltetések ugyanolyan szakértelem nélküli gazdálkodás eredményei, mint az említett területek későbbi és jelenlegi elhanyagolása. Mivel megtalálható még a különleges hagyásfás állomány, a cserjésedés pedig olyan stádiumban van, mely szakszerű kezeléssel visszafordítható, így az értékes élőhelyek megőrizhetők. A terület rekonstrukciója és a kívánt állapot folyamatos fenntartása érdekében a szarvasmarhákkal, valamint juhokkal történő legeltetés, illetve a kaszálás hosszú távú megoldást jelenthet.