Pilotkutatásunk a mesék hallgatása és a mesék önálló befejezése közötti különbségeket vizsgálja neurotipikus és tanulásban akadályozott tanulók körében. A tanulmány elméleti háttere kiemeli a belső képalkotás képességének fontosságát, a képzelet fejlődésében meghatározó szülői, pedagógusi szerepet és a képzeletet elősegítő módszereket (Kádár 2012; Szekeres 2014; Boldizsár 2016). Kitér a szóbeli kifejezőkészség alakulására, befolyásoló tényezőire (Kass 2004; Kapitány–Laczkó 2017; Unger-Király és Vass 2021). A kutatás kvantitatív módszertanra épül, leíró statisztika alapján. A kvalitatív módszertant alkalmazandó mesebefejezés során nem a klasszikus szövegelemzésre tértünk ki, hanem főként a szavak mennyiségi összehasonlítását vettük alapul. Kutatásunk elemszáma: neurotipius tanulók 5. osztály n = 58, tanulásban akadályozott tanulók 4. és 5. osztály n = 54 fő, összes elemszám n = 112. A tanulói kérdőív kitöltése és a mese szabad befejezése alapján arra kerestük a választ, hogy milyen különbség mutatkozik a mese lezárásában a mesét hallgatók, a mesét nézők és a tartalmat feldolgozók körében. A különbségek megállapítása során arra tértünk ki, hogy az adott csoportba tartozó tanulók hány szóval, illetve gondolatmenettel fejezték be a történetet, mennyi megadott szereplőt, helyszint építettek be a történetükbe, és tartalmaz-e új elemeket a mese befejezése. A kutatás eredményei azt tükrözik, hogy a tanulók között nincs olyan, aki ne nézne televíziót, és csak mesét hallgatna. A megadott szempontok elemzése kapcsán főként az iskolatípus és a fejlődésmenet tekintetében mutatható ki változás, nincs jelentős különbség a mesehallgatási szokásokban.